GyereSportolni.hu - Budapesti Honvéd Vívószakosztálya

Generic placeholder image

Vívás

Budapesti Honvéd Vívószakosztálya

Budapest , XIII. Kerület , 1134 Budapest Dózsa György út 53.

Bemutatkozás

A honvédos vívóknál évtizedek óta kiváló a szakmai munka. Az új generáció az elmúlt esztendőkben – akárcsak elődjeik – szintén szép sikereket ért el, így a szakosztály továbbra is ritka szép éremgyűjteménnyel büszkélkedhet. Ez nemcsak a tehetséges, szorgalmas sportolóknak, hanem a klubnál dolgozó szakembereknek, vezetőknek is köszönhető. Elég csak az elmúlt öt esztendőben elért eredményekre gondolni, ez is azt mutatja, hogy a Honvéd vívói meghatározó szerepet játszanak a hazai és a nemzetközi mezőnyben is.

A szakosztály kétfegyvernemes– tőr, párbajtőr –, de a honvédos vívók mindkét területen stabil tagjai a magyar válogatottnak is. A szakosztály erősségét mutatja, hogy rendszeresen jól szerepelnek az aktuális világkupákon, vb-ken, Európa-bajnokságokon. Érmekkel, értékes helyezésekkel térnek haza a nemzetközi eseményekről a felnőttek és az utánpótlás-korú– ifi, kadett – versenyzők egyaránt. Útban a Riói Olimpiai Játékok felé, 2015-ben Imre Géza világbajnok lett a moszkvai világbajnokságon, míg Boczkó bronzérmet szerzett a montreau-i Európa-bajnokságon.

Gyere Te is vívni!

A fiatal vívni vágyó gyermekek akik szívesen kipróbálnák magyarország legeredményesebb olimpiai sportágát Európai színvonalú létesítményekben, képzett és tapasztalt szakemberek keze alatt illetve egy családias, összetartó közösségbe szeretnének tartozni, azok bátran érdeklődjenek e-mailben a honvedvivas@gmail.com címen.

elsősorban 1-4. osztályos fiúk és lányok jelentkezését várjuk

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: 1134 Budapest Dózsa György út 53.

Telefonszám: +36309976341

E-mail cím: vivo@honved.hu

Edzések helye

1134 Budapest Dózsa György út 53.

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

47.521591, 19.068412

DANCSHÁZY-NAGY TAMÁS

VEZETŐ EDZŐ
Fegyvernem: párbajtőr

LEGEREDMÉNYESEBB TANÍTVÁNYAI: Imre Géza világ és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes csapatban, Boczkó Gábor, világ és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes csapatban

BUDAI ISTVÁN

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ, SZAKEDZŐ
Fegyvernem: párbajtőr

DELI DÓRA

UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ EDZŐ
Fegyvernem: tőr

DIERA FERENC

UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ EDZŐ, SZAKEDZŐ
Fegyvernem: párbajtő

KISS TIBOR

UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ EDZŐ, MOB KIEMELT EDZŐ
Fegyvernem: tőr

MARCO CONCALVES

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ, MOB KIEMELT EDZŐ
Fegyvernem: tőr

RÓZSAVÁRI NÁNDOR

UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ EDZŐ, SZAKEDZŐ
Fegyvernem: tőr

SOMFAI PÉTER

UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ EDZŐ
Fegyvernem: párbajtőr

STEINER ÁDÁM

UTÁNPÓTLÁS NEVELŐ EDZŐ
Fegyvernem: tőr

IMRE GÉZA

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ
Fegyvernem: párbajtőr

LÁSZLÓ ISTVÁN

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ
Fegyvernem: párbajtőr

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.