GyereSportolni.hu - Balatonfüredi KSE

Generic placeholder image

Kézilabda

Balatonfüredi KSE

Veszprém megye, Balatonfüred, 8230 Balatonfüred Horváth M. u.

Bemutatkozás

Éppen ötven esztendővel az első kispályás balatonfüredi kézilabda csapat megalakítása után, 2007-ben jutott fel a Balatonfüredi KSE a Nemzeti Bajnokság első vonalába. A sikeres megkapaszkodás után hamarosan a mezőny meghatározó középcsapatává léptek elő a füredi kézilabdások. A fejlődésben nem álltak meg itt és a 2010-es években Sótonyi László irányításával két bajnoki- és kupa bronzérmet szereztek és így négyszer is indulhattak az EHF által kiírt valamelyik nemzetközi kupában. A nemzetközi mezőnyben a legnagyobb sikerüket a 2015-ös esztendőben, Csoknyai István irányításával érték el. Bejutottak az EHF Kupa csoportkörébe, ahol az erős mezőnyben legyőzték horvát vetélytársukat és pontot szereztek Svédországban.

A felnőtt mezőny mellett György László irányításával hazánk egyik legeredményesebb utánpótlás bázisa alakult ki Balatonfüreden. Három junior arany-, és egy – egy ifi arany-, ezüst- és bronzérem mellett egy serdülő arany került eddig a füredi vitrinbe. Ennél is többet mond, hogy a jelenlegi felnőtt keret húsz tagjából tízen itt nevelkedtek.Külön öröm és büszkeség számunkra, hogy kilenc füredi nevelésű fiatal – Zdolik Bence, Bóka Bendegúz, Bánhidi Bence, Faluvégi Rudolf, Gerdán Tibor, Győri Mátyás, Hornyák Péter, Ligetvári Patrik és Szöllősi Balázs- már bemutatkozhatott a nemzeti válogatottban. Nevelő egyesületként örülünk, hogy négy volt füredi már BL csapatokat erősíthet.

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: 8230 Balatonfüred Horváth M. u.

Telefonszám: +36209947383

E-mail cím: balatonfuredikc@gmail.com

Edzések helye

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

Kis Ákos

Lelkes Gábor

Kárpáti Krisztián

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.