GyereSportolni.hu - Soproni Polgári Lövész Egyesület

Generic placeholder image

Lövészet

Soproni Polgári Lövész Egyesület

Gyõr-Moson-Sopron megye, Sopron, 9400 Sopron, Balfi u. 158.

Bemutatkozás

Az Anger réti Lőtér ad otthont az újjáéledt, nagy múlttal rendelkező Soproni Polgári Lövész Egyesületnek.



A lövészet, sportlövészet nagy hagyományokra tekint vissza városunkban, már már egybeforrt Sopron történelmével. A legkorábbi feljegyzések az 1400-as évekből származnak akkoriban a lövészek a város védelmét, biztonságát voltak hivatottak garantálni majd az évszázadok folyamán úri sporttá és végül egy mindenki számára elérhető szabadidős technikai sporttá alakult. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a tehetséges sportolók illetve a sport iránt érdeklődők biztonságos, jó körülmények között tudjanak megismerkedni a lövészettel, edzeni és felkészülni a versenyekre. Jelenleg puska, pisztoly, légpuska, légpisztoly szakosztályok működnek családias légkörben, egy olyan lőtéren, amely a nyugati országrészben egyedülállónak számít. Az 1937-ben épült patinás lőtérkomplexum Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában van, amit az egyesületünk a Sopron Holding Vagyonkezelő Zrt.-től bérel.



Az egyesület jelenlegi vezetőségének legfőbb célja között szerepel a városi sportlövészet népszerűsítése és eredményes versenyzők nevelése. A versenysport mellett fontosnak találjuk, hogy a lövészet iránt érdeklődő hobbilövőknek is tartalmas, élményekben gazdag kikapcsolódást biztosítsunk. A puska, pisztoly, illetve az év folyamán újjáéledő feketelőporos és airsoft szakosztályokban mindenki megtalálhatja a magának leginkább megfelelő fegyvernemet. A lőtéren szakképzett lövészetvezetők felügyeletével történik a lövészet, akik folyamatosan felügyelik a lövőket és szakmai tanácsokkal látják el őket.

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: 9400 Sopron, Balfi u. 158.

Telefonszám: +36204105983

E-mail cím: info@sopronilovesz.hu

Edzések helye

9400 Sopron, Balfi u. 158. (Anger réti Lőtér)

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

Nincs feltöltve edző

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.