GyereSportolni.hu - Swimwars Úszó Egyesület

Generic placeholder image

Úszás

Swimwars Úszó Egyesület

Budapest , XI. Kerület , 1112 Budapest, XI. kerület, Kánai út 2.

Bemutatkozás

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban...



Egészen pontosan 2004-ben, a TFSE-ben tettem le a jelenlegi működésünk alapjait, ahol sikerült egy nagyon jó társaságot összekovácsolnom és kis csapatommal igen jó eredményeket elérnünk. Az évek folyamán céljainkhoz igazítva kiépítettem a SwimWars arculatát, mely fantázia név alatt 2010. január 1. óta versenyzünk.



Főhadiszállásunk a kezdetekkor (2004 - 2008) a Testnevelési Egyetem uszodája, később (2009 - 2012) az újbudai Sportmax uszodája volt, majd (2013) a szintén Újbuda festői környezetében elhelyezkedő SportHáz Uszoda és Strand. Jelenleg az úszásoktatás és úszóedzéseink bázisa (2014) változatlan maradt, csupán Sport11 lett a sportkomplexum neve.



A legfontosabb célom, hogy az úszást megszerettetve kialakítsam a gyerekekben azt a belső igényt, mely során a mindennapjuk szerves része lesz a testmozgás, emellett egészségesen táplálkozzanak és éljenek.



Fontosnak tartom, hogy a gyerekek ne ellenfélként tekintsenek egymásra, hanem barátként. Ennek szellemében az úszóedzéseken kívül is gyakran együtt töltjük a szabadidőnket, akár kirándulások, vagy az időközben hagyománnyá alakult kenutúrák formájában.



Mindezek mellett olyan értékeket közvetítek a gyerekek felé, amik sajnos manapság egyre jobban háttérbe szorulnak: becsületesség, őszinteség, szeretet, tisztelet. Szeretném, ha a gyerekeim az út során rájönnének, hogy csakis a becsületes munkával lehet igazi eredményt elérni, még ha az életben ezt igen sokszor másképp is látják.



Az új csapattársakat szeretettel fogadjuk. Akkor is, ha profi versenyúszó szeretnél lenni és technikai tudásod, állóképességed, gyorsaságod szeretnéd magas szintre fejleszteni. Akkor is, ha vízilabdázni szeretnél és ennek alapjait szeretnéd lerakni. És akkor is, ha csak szeretnél egy jó társasághoz tartozni és a sok tanulás mellett, vagy a számítógépezés-plázába járás helyett a tested arra szeretnéd használni, amire született: a mozgásra.

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: 1112 Budapest, XI. kerület, Kánai út 2.

Telefonszám: +36309959747

E-mail cím: swimwars@gmail.com

Edzések helye

1112 Budapest, XI. kerület, Kánai út 2. - Újbuda Sport 11 Uszoda és Strand (Volt Sportház, Hosszúréti Sportcentrum és Sportmax I. Uszoda)

1112 Budapest, XI. kerület, Kánai út 2. - Újbuda Sport 11 Uszoda és Strand (Volt Sportház, Hosszúréti Sportcentrum és Sportmax I. Uszoda)

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: 141-es, 187-es busz Régi vám megálló.

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

47.446692, 19.002161

47.446692, 19.002161

Sáry József

Réges-régen születtem, egy messzi-messzi galaxison...



Végzettségeim:

Sáry Józsefnek hívnak, a Kozma Lajos Faipari szakközépiskolában érettségiztem, majd a faipari technikus oklevéllel felvételiztem a Testnevelési Egyetemre, melynek nappali tagozatán végeztem testnevelő tanárként és úszóedzőként. Az egyetem mellett elvégeztem a továbbképző intézet aqua fitness edző/oktató tanfolyamát is.



A kezdetek:

egyetemi tanulmányaim mellett, 2004 - 2008-ig a TFSE úszóedzőjeként neveltem ki korosztályos országos bajnokot és dobogósokat. Sokat köszönhetek az akkori tanszékvezetőmnek, Tóth Ákosnak, aki nyugodt hátteret biztosított ahhoz, hogy saját úszásoktatós és úszóversenyzős csoportjaimmal, akkor még kezdő edzőként minél több szakmai tapasztalatot szerezhessek. Talán a pedagógiai munkámnak is köszönhető (számtalan kirándulás, számháború, kenutúra, ciprusi edzőtábor stb.), hogy az akkori csoportomból jó páran még ma is kitartanak a sportág mellett, és a magyar úszósport élmezőnyébe tartoznak.



A folytatás:

2009 - 2012-ig Magyarország egyik legsikeresebb klubjának, a Kőbánya Sport Clubnak edzőjeként számtalan országos bajnoki cím és korosztályos csúcs elérésében segédkeztem, illetve értem el saját csoportommal. Azonban a legbüszkébb arra vagyok, hogy Pecsics Zsuzsanna mesteredző mellett dolgozhattam (anno Széchy Tamás segédedzője), és olyan szakmai fortélyokat tanulhattam tőle, amit az iskolapadban egyáltalán nem. Szavakkal nem lehet kifejezni azt a hálát, amivel "Zsuzska" néninek tartozom az együtt töltött évekért. Köszönettel tartozom még Kiss Miklós mesteredzőnek (Egerszegi Krisztina, Cseh László... nevelőedzője), akitől oktatás terén lestem el számtalan hasznos módszert, illetve Krajnyák György edzőnek, aki az idősebb versenyzőkkel való munka rejtelmeibe vezetett be, és végül, de nem utolsó sorban Turi György mesteredzőnek (Cseh László edzője), aki nap, mint nap megmutatta, hogy mit is jelent a szakmai alázat és önzetlenség. Erre a majd négy évre, és volt kollégáimra mindig hálával, és szeretettel fogok gondolni.



A jelen:

jelenleg gimnáziumi testnevelőtanárként testnevelés órákat tartok, és sporttal kapcsolatos elméleti tantárgyakat tanítok (testnevelés elmélet, sportegészségtan, edzéselmélet, sportpszichológia stb.) a jövő nemzedékének. A tanári munka mellett természetesen úszóedzőként dolgozom, valamint SwimWars csapatomat irányítom és edzem.

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.