GyereSportolni.hu - Budapesti Honvéd Sportegyesület - Úszó szakosztály

Generic placeholder image

Úszás

Budapesti Honvéd Sportegyesület - Úszó szakosztály

Budapest , XIII. Kerület , 1134 Budapest, Dózsa György út 53

Bemutatkozás

Napjainkban is, elsősorban fiataljaink hozzák az eredményeket a hazai bajnokságokon, valamint. 2014-ben 8 év után nemzetközi eredmény is született az Ifjúsági Európa bajnokságon Szokol Szonja 2. és 5. helyezést ért el.

A 2012-2016-os olimpiai időszakban az úszó szakosztályunk elsősorban az utánpótlás nevelésére, a fiatal gyermekek úszás oktatására helyezte a hangsúlyt. De új időszámítás kezdődött 2015 év végén, amikor is változás történt a szakosztály edzői karában. Elment két edző és érkezett két új és első számottevő lépésük, hogy Kiss Éva szakosztály-igazgatóval közösen leigazolták Szilágyi Liliána 2x ifjúsági olimpiai bajnokot, aki már a felnőtt mezőnyben is megmutatta "oroszlán körmeit", hiszen Kazanyban a vizes világbajnokságon döntőbe került és az értékes 7. helyet szerezte meg. Bízunk abban, hogy Rióban már éremesélyesként utazik ki és eredményével, személyiségével példát mutat majd a Honvéd fiatal úszó palántáinak!

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Edzések időpontjai

Itt megtalálod:

http://wp.honveduszo.hu/oktatas/

Kapcsolat

Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53

Telefonszám: +36302210256

E-mail cím: kiss.eva@honved.hu

Edzések helye

1134 Budapest, Dózsa György út 53

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

47.521569, 19.068422

KISS ÉVA

SZAKOSZTÁLY-IGAZGATÓ



EREDMÉNYEI:1963-1980 között 16 országos bajnoki címet szerzett

1972 Müncheni Olimpia 7. hely, világbajnokságon és Európa-bajnokságon elért legjobb eredménye 7. hely

TEL: +36 1 7911544

MOBIL: +36 30 2210256

E-MAIL: kiss.eva@honved.hu

Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53.

Levélcím.: 1393 Budapest Pf. 308.

KOVÁCS GÁBOR

SZAKMAI VEZETŐ



TEL: +36 1 7911544

E-mail:gaborkovacs968@gmail.com

Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53.

Levélcím.: 1393 Budapest Pf. 308.

SZÁNTÓ ISTVÁN

SZAKEDZŐ



KOROSZTÁLY: Serdülő, ifjúsági és felnőtt

TEL: +36 1 7911544

E-mail: szantoistvan@me.com

Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53.

Levélcím: 1393 Budapest Pf. 308.

NAGY ZOLTÁN

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ



KOROSZTÁLY: Serdülő és gyermek

TEL: +36 1 7911544

E-mail: nagyz@live.com

Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53.

HÍDVÉGI TÍMEA

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ

KOROSZTÁLY: Delfin



TEL: +36 1 7911544

E-mail:hidvegi.timea@gmail.com

Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53.

TÓTH TAMÁS

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ

KOROSZTÁLY: Béka



TEL: +36 1 7911544

E-mail: t.tamas.magan@gmail.com

Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53.

SZLAVITSEK TÜNDE

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ: SZLAVITSEK TÜNDE

KOROSZTÁLY: Iskola, óvoda, tanfolyamos kezdő oktatás



TEL: +36 1 7911544

E-mail: lamancheswimmer@citromail.hu

Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53.

SZLAVITSEK TIVADAR

UTÁNPÓTLÁS EDZŐ

KOROSZTÁLY: Iskola, óvoda, tanfolyamos kezdő oktatás



TEL: +36 1 7911544

E-mail: szlamesi@gmail.com

Cím: 1134 Budapest, Dózsa György út 53.

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.