GyereSportolni.hu - Surman Boxing Gym

Generic placeholder image

Ökölvívás

Surman Boxing Gym

Békés megye, Békés, 5630 Békés, Mátyás Király u. 77.

Bemutatkozás

A Surman Box Club 2004-ben alakult. Először egy másik civilszervezet keretében kezdte meg az ökölvívó sportban folytatott munkáját, majd 2005 tavaszától külön álló sportegyesületként folytatta működését. Az egy évtizedes munkát követően, igen szép eredményeket tudhat maga mögött a Békés Város első profi ökölvívója által (Surman Zoltán) vezetett lelkes csapat. Az egyesületben, már a 2005-ös évben igen szép és nagyszerű eredmények születtek, hiszen már ekkor több versenyzőnk felállhatott az országos bajnoki dobogóra.

Sajnálatosan ekkor még a Hódmezővásárhelyi ökölvívó csapat színeiben, mivel az egyesület, támogatók híján más csapatok színeiben kényszerült versenyeztetni tagjait és így lehetőséget biztosítani arra, hogy versenyzői részt vegyenek a különböző megmérettetéseken.



2008 januárjától viszont minden versenyző a Surman Box Club színeit képviselte és ennek köszönhetően versenyzőink ebben az évben már az egyesület neve alatt állhattak fel az országos dobogóra és kerülhetett be a magyar korosztályos válogatottba.



2007-től büszkén mondhatjuk, hogy immáron hagyományosan minden évben boksz gálát/küzdősport gálát is tartunk városunkban a Madzagfalvi napok idején, amelynek 2008-as díszvendége nem más, mint az IBO és a WBF egykori nagyváltósúlyú profi boksz világbajnoka Kótai Mihály volt.

Az edzéseket jelenleg Békésen és Békéscsabán egyaránt tartunk, ahova szinte korhatár nélkül fiúk, lányok jelentkezését várjuk folyamatosan.

Edzésprogramjainkban mindenki megtalálhatja a számára megfelelő edzési, mozgási lehetőséget, mivel egyesületünk a versenysport mellett azokat a személyeket is szeretettel várja, akik a szabadidő hasznos eltöltésének érdekében kívánnak megismerkedni egy aktív küzdősporttal. Továbbá kapcsolatainknak köszönhetően az arra érdemesek a profi ökölvívást is kipróbálhatják.

Működésünknek és munkánknak köszönhetően jelenleg is igen sokan látogatják edzés programjainkat. Nem ritkán 30-35 fő is mozog együtt a teremben, fiúk és lányok egyaránt, de több esetben, a hozzánk ellátogató találkozhat olyan esetekkel is, amikor apa és fia együtt hódolnak az ökölvívás adta rejtelmeknek.



Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Kiket Várunk?

Fiúkat és lányokat.

Kapcsolat

Cím: 5630 Békés, Mátyás Király u. 77.

Telefonszám: +36203936765

E-mail cím: surmanboxclub@index.hu

Edzések helye

5630 Békés, Korona u. 3.

5600 Békéscsaba, Andrássy út 37-43.

Megközelítés

Tömegközlekedéssel: Nincs információ

Autóval: Nincs információ

GPS koordináták

46.770944, 21.130375

46.677011, 21.096754

Nincs feltöltve edző

Amennyiben hiányosságot vagy pontatlanságot találsz a fenti adatokban, kérünk jelezd a következő címre:
Hirdetések

Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre.