Korábban írtunk már a sport történetéről és annak kialakulásával is foglalkoztunk. Ebben a cikkben megismerkedünk a kézilabda alapvető szabályaival, jellemzőivel, a játék menetével.
Magyarországon nagy hagyománya van a kézilabdának, még akkor is, ha így 2018 elején nem éppen a nemzeti büszkeség dobogtatja szívünket a válogatott gyenge teljesítményét látva. A gyenge teljesítmény talán nem is a legmegfelelőbb kifejezés arra, ami történt, hiszen férfi kéziseink valójában minden idők legrosszabb szereplése után, szerzett pont nélkül búcsúztak a horvátországi Európa-bajnokság csoportkörében. Ettől még Magyarország egyik legnépszerűbb látvány-csapatsportjáról beszélünk, amit nem árt jobban megismerni.
A kézilabdameccsen két csapat küzd egymás ellen. A játék célja gólok szerzése a labdának az ellenfél kapujába juttatásával. A gólt szerző csapat pontokat kap, az nyer, akinek a mérkőzés végén több pontja van. Döntetlen nincs, egyenlő eredmény esetén hosszabbítás következik, ha pedig itt sem születik győztes, büntetőlövésekkel dől el a meccs sorsa.
A mérkőzések két harminc perc időtartamú félidőből, a csapatok hat mezőnyjátékosból és egy kapusból állnak. A félidők között tizenöt perc szünetet szokás tartani. Korosztályos mérkőzéseken a félidők hosszát húsz percre rövidítik. A játékosok térd fölött bármely testrészükkel érinthetik a labdát, amelyet megszerzés után vezethetnek, passzolhatnak vagy kapura dobhatnak. A labdát birtokolni csak úgy szabad, hogy három lépésenként vagy három másodpercenként le kell pattintani a földre. A kapu előtti, folyamatos vonallal határolt területen csak a kapus tartózkodhat, aki itt birtokolhatja a labdát, megtámadni nem szabad, lépésszabályok pedig nem vonatkoznak rá. A kapus a kapuelőteret elhagyhatja, ilyenkor a mezőnyjátékosokra érvényes szabályok rá is vonatkoznak, de ütköznie saját területén kívül tilos.
A csapatoknak legfeljebb hét tartalékjátékosuk lehet, akiket szabadon és folyamatosan be lehet cserélni, ilyenkor a bírót nem kell előre értesíteni. A gyakorlatban a mezőnyjátékosok zöme védekezéskor és támadáskor szinte mindig cserélődik. A kézilabdában a mezőnyjátékosok posztjai a következők: bal- és jobbszélső, beálló, bal- és jobbátlövő, irányító. Az irányítók vezetik a támadásokat, utasítják a többi játékost a megjátszandó figurákra, védekezéskor általában középen zavarják az ellenfél támadását. A beálló a támadáskor mindig a történések sűrűjében van, a falat megnyitja és lezárja, befordulva lő kapura, védekezéskor középsőt játszik. A szélsők feladata támadáskor a beugrás, betörés, ziccerdobás, védekezéskor saját posztjukon védekeznek, középre zárnak és zavarják az ellenfél támadását. Az átlövők feladata a pontszerzés, a támadások jelentős részét nekik kell gólra váltani, védekezéskor a középső területen igyekeznek megakadályozni az ellenfél kapura törését.
A pálya 40 méter hosszú és 20 méter széles, az oldalvonal mentén egy, az alapvonal mentén két méteres biztonsági zónával. A kapuk 3 méter szélesek és 208 centiméter magasak, a földhöz rögzítik őket. A kapuelőtér határa a kaputól 6 méterre húzódik, tőle 3 méterre a szabaddobási vonal helyezkedik el, amely szaggatott vonallal van felfestve a padlóra. A büntetődobásokat 7 méterről kell elvégezni, a dobópontot a gólvonallal párhuzamos vonallal jelzik, amely egy méter hosszú. A pálya anyaga általában parketta, a kézilabdát jellemzően tornateremben, zárt csarnokban játsszák. A játékszer bőrből vagy műanyagból készült, levegővel felfújt labda, mérete gyerekeknél 1-es, junioroknál és nőknél 2-es, férfiaknál 3-mas. A labda felületét a jobb tapadás érdekében waxolni szokták. A kézilabdamérkőzést két játékvezető vezeti, akik egyenrangúak: egyikük a középvonalnál a támadó, a másik pedig az alapvonalnál a védekező csapatot figyeli, szerepük a támadások váltakozásával folyamatosan cserélődik. Döntéseik véglegesek, velük értekezni csak a csapatkapitányok jogosultak.
