Sportolóink az elmúlt napokban hihetetlen mennyiségű aranyat szereztek Rióban, függetlenül attól, hogy a körülmények nem kifejezetten kedveznek a professzionális élsportnak az egyébként legendás Brazil városban.
Hosszú Katinka szárnyalása – csak hogy egy kis egészséges képzavarral éljünk – abszolút piedesztálra emelte már néhány nap elteltével a magyar úszók renoméját. S bár eredményei természetesen és mindenek előtt az ő személyéhez és kitartásához köthetőek, azért nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy egy ilyen kvalitású sportolónak bizony hatalmas szüksége van az éveken át tartó, szakadatlan, professzionális felkészítésre ahhoz, hogy a most ünnepelt magasságokat bármikor is elérhesse. Edzőtáborok, napi úszóedzések, pszichológiai felkészítés, önismeret, és számtalan olyan plusz, amit csak egy csapat tagjaként élhetnek és tapasztalhatnak meg sportolóink.
Az újkori olimpiák történetében egyébként már a kezdetek óta ott van Magyarország az élvonalban, a 20. század derekától számítva pedig megkérdőjelezhetetlenül.
Nem is kérdéses, hogy itt a Kárpát-medencében bizony lappang valami a levegőben és génekben, ami lehetővé teszi, hogy négyévente újabb és újabb világcsúcsokat döngessenek sportolóink. De mindez nem volna lehetséges sportegyesületek és sportklubok nélkül. Mert a felkészítés jelentősége a sportok esetén jóval nagyobb, mint bármely más területen. Lehet valaki sikeres közgazdász, esetleg sosem látott eredményeket publikáló tudós, akár önerőből is, legalábbis képzés tekintetében annyival a háta mögött, mint sok más ezer egyetemi csoporttársa, vagy kollégája. A sportokban azonban az egyéni, kiemelkedő tulajdonságok kibontakoztatására csak és kizárólag profi felkészítés mellett van lehetőség. Edzőnek lenni ugyanis ezen a színtéren legalább akkora felelősség és feladat, mint kiállni a rajtvonalra, vagy a medence szélére a világ legjobb sportolóinak társaságában.
Egyáltalán nem túlzás tehát kijelenteni, hogy Hosszú, vagy épp Szilágyi sikere a Magyar Sportélet sikere is egyben, nagybetűkkel.
