A Rióból érkező hírek is megmásíthatatlanul mutatják, hogy a magyar sportélet fiatal kiválóságai abszolút méltó utódai legnagyobb magyar sportolóinknak. Sőt! Hazánk négyévente igazolja, hogy a legendák köztünk élnek, s amikor elhaladunk egy nagy sportuszoda mellett, vagy épp egy sportegyesület, vagy klub pályája közelében járunk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a jövő olimpikonjai edzenek abban a pillanatban is, időt és energiát nem sajnálva, hogy aztán a következő olimpián értük szóljon majd a magyar himnusz, amikor a dobogón állnak. Értük? Értünk.
A sportegyesületek hatalmas felelősséggel bírnak a sportolók nevelése kapcsán, hiszen nem is kérdéses, hogy a klubok erőbefektetése mindenképpen megtérül.
Sok szót ejtettünk már arról, hogy a sport nem csak az élsportról szól, azonban egy ilyen csodás időszakban, mint az olimpia hetei, mi másra is gondolhatna az ember a sport szó hallatán, mint olimpikonjaink remeklésére. És valóban, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ami Rióban történik, abban komoly szerep jut mindazon edzőknek és támogatóknak, akik lehetőséget teremtenek a tehetséges fiatalok számára önmaguk kibontakoztatására.
Az egyéni eredmények mögött ugyanis a legtöbbször egy egész csapat munkája áll.
Jó érzés hallani sportolóink médianyilatkozataiban, hogy minderről a legkevésbé sem feledkeznek meg. Mert nézzük csak megy akár csak egy kicsivel is hosszabb interjút bármely büszkeségünkkel is. Még idő szűkében is egy-egy mondattal szóba hozzák, hogy edzőik és felkészítőik, vagy épp csapatuk segítsége és odaadása nélkül nem lehetnének ott, ahol vannak. Ebben pedig az ég adta világon semmiféle túlzás, vagy kötelező tiszteletkör nincsen. És valljuk be, jó érzés mindezt úgy hallani és látni, hogy közben nemzeti színeinkben versenyző olimpikonokról van szó.
Kis nemzet vagyunk? Máris érdemes lehet rákérdezni, hogy ez mit jelent. Mert ha például sportolóink eredményeit elemezve szeretnénk válaszolni, az igen bizony egy kissé furcsán csenghet.
